A szekció Harzer roller kanári

 A Harz-i roller kanári

(Serinus Canaria forma domestica Harzer roller)

 

 A kanári madarak 3 csoportba sorolhatók:

1.    Énekes kanárik

2.    Színkanárik

3.    Alakkanárik

A Harz-i  Roller (harzer roller) az énekes kanárik csoportjának egy ismert tagja, e csoport 70%-át alkotja. Amikor kanári énekről beszélünk, a rollerről van szó, mert a két másik csoport madarainak hangját fütyülésnek nevezik szerte a világon. Ez a fütyülés általában magas és erős hangokból Trillákból áll.

Ezt a problémát oldották meg hajdanán a Harz-hegység bányászai. A három műszakban dolgozók nem tudtak nappal pihenni az akkor már gyakori és népszerű kanári erős fütyülése miatt.

kép http://www.canari-harz.fr/historique.php

Viszont létkérdés volt számukra, hogy ezek a kis madarak velük legyenek a munka közben, ugyanis a kanárik sokkal érzékenyebbek a környezeti hatásokra, ezért ideges viselkedésük jelezte a bányászok számára, hogy ideje menekülni a bányából.

 Egy spontán mutációkén jelent meg egy hímben a gégefő elporcosodása és ezzel együtt a zárt csőrű éneklés, mely mélyítette és tompította a többi kanári fajta harsány hangját. Ezek a madarak andalító fuvolázásukkal komoly relaxációs lehetőséget jelentettek a pihenni vágyó munkásoknak

 

Néhány év alatt futótűzként terjedt el a világon a mélyen és bársonyosan gurgulázó énekű fajta, a Harz-i Roller kanári. A múlt század elején a németek elkészítették a fajta ének-versenyszabályzatát, amely évről évre több változáson ment keresztül.

A roller kanárik minden különösebb előképzés nélkül, remek kis énekesek, kellemes, szelíd társsá válnak a lakásban.

Amelyik roller viszont énekversenyre szeretne jelentkezni, már komolyabb felkészülési időszakon kell hogy átessen. A tréning nehéz időszak a kismadár életében - mint bármely élsportolóéban.

A roller kanári sárga, zöld és ritkán fehér, illetve ezek tarkájában létezik. Küllemre alig különbözik a színkanári  madaraktól. A Magyarországon tenyésztett rollerok kivétel nélkül gyűrűzött példányok, mely gyűrűkön az ”MNK” (Magyar Nemes Kanári) felirat olvasható. Ez igazolja, hogy az adott madár tiszta vérű. A roller kanári éneklés közben végig csukva tartja a csőrét. Ellentétben a színkanárikkal, ahol a csipp-csipp-csapp hangoknál és máshol is tágra nyílik a csőr.

 

 

 

 

Összegezve:

Az egészséges roller kanári tehát elegáns megjelenésű, sima, zárt tollállományú madár, sárga, zöld, fehér és tarka színben.

Ez a madár éneke közben sohasem nyithatja ki a csőrét, ezért és az elporcosodott gégefő miatt, nagyon kellemes halk, lágy és többségében mély, letompított, fafúvósokra emlékeztető hangzásokat produkál.

 
 

Kereső


Login Form